Az emberkereskedelem jelenlegi nemzetközi definíciójaként az ENSZ nemzetközi szervezett bűnözés elleni egyezménye (palermói egyezmény, 2000), különösen a nők és gyermekek kereskedelme megelőzéséről, visszaszorításáról és büntetéséről szóló jegyzőkönyv II. mellékletének 3. cikkelyében meghatározottat ismerik:
(a) Az „emberkereskedelem” személyek toborzását, szállítását, eladását, elrejtését vagy átvételét jelenti fenyegetés, erőszak vagy a kényszer más formáinak alkalmazásával, erőszakos elrablás, csalás, megtévesztés, hatalommal vagy kiszolgáltatott helyzettel való visszaélés útján,
vagy anyagi ellenszolgáltatás vagy előnyök adásával vagy elfogadásával annak érdekében, hogy a kizsákmányolás céljából elnyerjék egy olyan személy beleegyezését, aki más személy felett hatalommal rendelkezik. A kihasználásnak legalább a következőket kell magában foglalnia: mások prostitúciójának kizsákmányolása vagy a szexuális kizsákmányolás egyéb formái, kényszermunka vagy kényszerszolgáltatás, rabszolgaság vagy ahhoz hasonló gyakorlat, szolgaság vagy szervek kivétele.
Az emberkereskedelem jelenleg elfogadott európai definíciója, a 2011/36/EU Irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerint:
„Személyek kizsákmányolás céljából való toborzása, szállítása, átadása, rejtegetése vagy fogadása – az adott személyek feletti ellenőrzés megváltoztatását vagy átadását is ideértve – fenyegetéssel, erőszakkal vagy egyéb kényszer alkalmazásával, emberrablással, csalással, megtévesztéssel, hatalommal vagy a kiszolgáltatott helyzettel való visszaélés révén, illetve anyagi ellenszolgáltatásnak vagy előnyöknek valamely személy felett ellenőrzést gyakorló személy beleegyezésének megszerzése érdekében történő nyújtásával vagy elfogadásával.”
A 2011/36/EU irányelv 2. cikkelyének (2) és (3) bekezdése a két alapelemét, a kiszolgáltatott helyzetet és a kizsákmányolást a következőképpen határozza meg:
(2) „A kiszolgáltatott helyzet olyan helyzet, amelyben az adott személy tényleges vagy elfogadható választási lehetőség hiányában kénytelen alávetni magát az adott visszaélésnek”; és
(3) „A kizsákmányolás magában foglalja a prostitúció révén történő kizsákmányolást vagy a szexuális kizsákmányolás más formáit, a kényszermunkát vagy – szolgáltatásokat – a koldulást, a rabszolgatartást vagy a rabszolgatartáshoz hasonló gyakorlatot és a szolgaságot is ideértve –, a bűncselekményhez kapcsolódó kizsákmányolást és a szervek kivételét.
Tények és tévhitek az emberkereskedelemmel kapcsolatban
1. Tévhit:
Az embercsempészet és az emberkereskedelem ugyanaz.
Tény:
Az embercsempészet olyan bűncselekmény, amely során egy személyt hozzásegítenek ahhoz, hogy illegálisan belépjen vagy tartózkodjon egy olyan országban, amelynek nem állampolgára és nem állandó lakosa, pénzbeli vagy egyéb anyagi előnyhöz jutás érdekében. A csempészett személy beleegyezését adja a csempészethez, az emberkereskedelem áldozata soha nem adta, vagy ha igen, akkor a beleegyezése értelmét vesztette az emberkereskedő(k) kényszerítő, csaló vagy bántalmazó tette nyomán. Az embercsempészet általában véget ér, amikor az adott személy megérkezik a célországba, míg az emberkereskedelemhez hozzá tartozik az áldozat kizsákmányolása - ami a bűncselekmény tényleges célja - a célállomáson vagy akár már az utazás során. Emellett az embercsempészet mindig határokon átnyúló cselekmény, míg az emberkereskedelem egy állam saját területén is előfordulhat. A két bűncselekménytípus kapcsolódik egymáshoz, mert a csempészett személynek nyújtott szolgáltatás könnyen kizsákmányoló helyzetté alakulhat.
2. Tévhit:
Az Európai Unióban nincs jelen az emberkereskedelem.
Tény:
Az Európai Unió tagállamai, különösen az észak-nyugati régió államai az emberkereskedelem áldozatainak célországai, hiszen társadalmi-gazdasági helyzetüknek köszönhetően érdekesek, míg Kelet- és Dél-Európa szegényebb országai forrásországnak számítanak.
3. Tévhit:
Az emberkereskedelem célja minden esetben az áldozatok szexuális kizsákmányolása.
Tény:
Európán belül az emberkereskedelem áldozatainak csaknem hetven százaléka esetében szexuális kizsákmányolás a cél.Ez a szám azonban pontatlan lehet, mivel a szexuális célú kizsákmányolás az emberkereskedelem leginkább vizsgált formája, ezért gyakrabban azonosítható, mint a munka célú kizsákmányolás és egyéb célokból történő emberkereskedelem. A munka célú kizsákmányolásból történő emberkereskedelem elsősorban a mezőgazdaságban és a gondozási szektorban, az építkezéseken, a textil- és vendéglátóiparban, illetve a halászatban jellemző. A kizsákmányolás egyéb formája emellett a koldulásra kényszerítés, a háztartási munkára kényszerítés, a segélyekkel elkövetett csalás, a bűncselekményre kényszerítés és az emberi szervek eltávolítása.
4. Tévhit:
Az áldozatok kizárólag nők.
Tény:
Bár az azonosított áldozatok körülbelül 70 százaléka nő, férfiak is esnek emberkereskedők áldozatául, bár az ő esetükben a kizsákmányolás típusa jellemzően eltérő.
5. Tévhit:
Az áldozatok kizárólag külföldiek.
Tény:
Bár sok áldozat külföldi, az azonosított áldozatok 43 százaléka annak az országnak az állampolgára, ahol a kizsákmányolás zajlik. Meg kell azonban jegyezni, hogy az országon belüli és a határon átívelő emberkereskedelem aránya országonként változó.
6. Tévhit:
Az áldozatok mindegyike nélkülözik és szegény.
Tény:
Az emberkereskedelem áldozatai nem jellemezhetők egyetlen profillal, mindenféle demográfiai csoportból kikerülhetnek. A szegénység és nélkülözés kiszolgáltatottságot jelentenek, amelyek áldozattá váláshoz vezethetnek, illetve növelik annak esélyét. Egy másik fontos befolyásoló tényező a háború, ami mindenféle társadalmi csoportba tartozó embert menekülésre kényszerít, ami növeli a kiszolgáltatottságot. Gyakran nem egyetlen okról beszélhetünk, hiszen a legtöbb tényező más körülményekkel, pl. a társak vagy a család nyomásával együtt van jelen.
7. Tévhit:
Az áldozatok mindegyikét elrabolják, megtévesztik vagy kényszerítik.
Tény:
Nagyon kevés áldozatot rabolnak el, és bár néhány áldozatot az első pillanattól kezdve erőszakkal kényszerítenek munkára, mások önként kezdenek dolgozni, de hamis ígéretekkel megtévesztik őket. Az áldozatok néha tisztában vannak azzal, milyen munkát kell majd végezniük, de becsapják őket a munkakörülményeket illetően, ebből adódóan nincsenek tisztában azzal, hogy kizsákmányolás vár rájuk.
8. Tévhit:
Az áldozatok és elkövetők egyértelműen megkülönböztethetők.
Tény:
Vannak helyzetek, amelyekben ezek a szerepek felcserélődhetnek. Számos olyan példa van, amikor valaki eleinte áldozat, de végül egyszerre tölti be az áldozat és az elkövető szerepét is. Egyértelmű példákat találunk a szexuális kizsákmányolás területén. Egy fiatal lányt Hollandiába visznek, ahol prostitúcióra kényszerítik. Bizonyos idő elteltével ő felügyel más áldozatokra , és a rangidős jogán privilégiumokat kap másokkal szemben. Az egyik ilyen előjog, hogy már nem kényszerítik szexuális szolgáltatásokra, hanem a kizsákmányolók helyetteseként működik. Az előléptetése azzal jár, hogy arra kényszerítik, hogy más nőknél a kényszerprostitúció megkezdésében és fenntartásában vegyen részt.
9. Tévhit:
Minden áldozat áldozatnak is tekinti magát, és ha lehetősége nyílik rá, segítséget kér.
Tény:
Nem minden áldozat takint magára áldozatként. Előfordul, hogy az áldozat a kizsákmányolt helyzetet jobbnak tartja, mint azt, amikor nem volt kizsákmányolva. Másokkal elhitetik, hogy önszántukból döntöttek úgy, hogy kizsákmányoló körülmények között dolgoznak, megint másokat pedig családi kötelékek vagy adósságok tartanak a kizsákmányolt helyzetben.
10. Tévhit:
Az áldozatok nem ismerik az emberkereskedőket, akik emberrablással szerzik meg áldozataikat.
Tény:
Az emberkereskedőket nagyon gyakran ismerik az áldozatok, lehetnek rokonok, barátok, partnerek vagy rokonok barátai. A családtagok is kényszeríthetik rokonaikat kizsákmányoló helyzetbe, akár pénzért, akár más előnyökért, vagy mert az emberkereskedők kihasználják a meglevő családi hatalmi viszonyokat és kiszolgáltatott helyzeteket, hogy újabb áldozatot szerezzenek.
