Az emberkereskedelem jelenleg elfogadott európai definíciója, a 2011/36/EU Irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Személyek kizsákmányolás céljából való toborzása, szállítása, átadása, rejtegetése vagy fogadása – az adott személyek feletti ellenőrzés megváltoztatását vagy átadását is ideértve – fenyegetéssel, erőszakkal vagy egyéb kényszer alkalmazásával, emberrablással, csalással, megtévesztéssel, hatalommal vagy a kiszolgáltatott helyzettel való visszaélés révén, illetve anyagi ellenszolgáltatásnak vagy előnyöknek valamely személy felett ellenőrzést gyakorló személy beleegyezésének megszerzése érdekében történő nyújtásával vagy elfogadásával.”

A 2011/36/EU Irányelv 2. cikkének 2. és 3. bekezdése a két alapelemét, a kiszolgáltatott helyzetet és a kizsákmányolást a következőképpen határozza meg:

 „A kiszolgáltatott helyzet olyan helyzet, amelyben az adott személy tényleges vagy elfogadható választási lehetőség hiányában kénytelen alávetni magát az adott visszaélésnek” (2. bekezdés) és

„A kizsákmányolás magában foglalja a prostitúció révén történő kizsákmányolást vagy a szexuális kizsákmányolás más formáit, a kényszermunkát vagy – szolgáltatásokat – a koldulást, a rabszolgatartást vagy a rabszolgatartáshoz hasonló gyakorlatot és a szolgaságot is ideértve –, a bűncselekményhez kapcsolódó kizsákmányolást és a szervek kivételét. (3. bekezdés)
 

Tények és tévhitek az emberkereskedelemmel kapcsolatban

1. Tévhit:

Az embercsempészet és az emberkereskedelem azonosak.

Tény:

Az embercsempészet egyfajta kínált szolgáltatást jelent, míg az emberkereskedelemben megjelenik a kizsákmányolás motívuma. Ez a kétféle bűncselekmény kapcsolódhat egymáshoz, amennyiben a nyújtott szolgáltatás könnyen átalakulhat egy kizsákmányoló helyezetté.

2. Tévhit:

Az Európai Unióban nincs jelen az emberkereskedelem.

Tény:

Az Európai Unió országai, főként az északi és nyugati országok célországok, mivel társadalmi és gazdasági helyzetük érdekes célponttá teszi őket, míg Dél- és Kelet-Európában több szegényebb ország forrásországnak számít.

3. Tévhit:

Az emberkereskedelem célja minden esetben az áldozatok szexuális kizsákmányolása.

Tény:

Európán belül az emberkereskedelem áldozatainak csaknem hetven százaléka esetében szexuális kizsákmányolás a cél. Ugyanakkor előfordulhat, hogy ez az adat torz, mert a szexuális kizsákmányolás az emberkereskedelem leginkább vizsgált fajtája. Ezért gyakrabban ismerik fel, mint a kizsákmányolás többi formáját. Amint azt korábban bemutattuk, az emberkereskedelembe beletartozik a munkaerő-kizsákmányolás a mezőgazdaság, az építőipar, a textilipar, a vendéglátóipar, a gondozás és a halászat területén. A munkaerő-kizsákmányolás mellett az emberkereskedelembe tartozik még a koldulásra kényszerítés, a házi kényszerszolgaság, a jóléti juttatásokkal való visszaélés, a bűncselekményre kényszerítés, és a szervek eltávolítása.

4. Tévhit:

Az áldozatok kizárólag nők.

Tény:

A nők nagyobb eséllyel válnak az emberkereskedelem áldozatává. Az áldozatoknak megközelítőleg nyolcvan százaléka nő, de férfiak is válnak az emberkereskedelem áldozatává, bár a kizsákmányolás típusa általában eltér.

5. Tévhit:

Az áldozatok kizárólag külföldiek.

Tény:

Bár sok áldozat külföldi, az azonosított áldozatok többsége (2/3) annak az országnak az állampolgára, ahol a kizsákmányolás történik.

6. Tévhit:

Az áldozatok mindegyike nélkülözik és szegény.

Tény:

Az emberkereskedelem áldozatai nem jellemezhetők egyetlen profillal, mindenféle demográfiai csoportból kikerülhetnek. A szegénység és nélkülözés kiszolgáltatottságot jelentenek, amelyek áldozattá váláshoz vezethetnek, illetve növelik annak esélyét. Egy másik fontos befolyásoló tényező a háború, ami mindenféle társadalmi csoportba tartozó embert menekülésre kényszerít, ami növeli a kiszolgáltatottságot. Gyakran nem egyetlen okról beszélhetünk, hiszen a legtöbb tényező más körülményekkel, pl. a társak vagy a család nyomásával együtt van jelen.

7. Tévhit:

Az áldozatok mindegyikét elrabolják, megtévesztik vagy kényszerítik.

Tény:

Vannak áldozatok, akiket kezdettől fogva kényszerítenek, de vannak, akik önként kezdenek dolgozni, és később válnak az emberkereskedelem áldozatává.

8. Tévhit:

Az áldozatok és elkövetők egyértelműen megkülönböztethetők.   

Tény:

Vannak helyzetek, amelyekben ezek a szerepek felcserélődhetnek. Számos példa van, amikor valaki eleinte áldozat, de végül egyszerre tölti be az áldozat és az elkövető szerepét is. Egyértelmű példákat találunk a szexuális kizsákmányolás területén. Egy fiatal lányt Hollandiába visznek, ahol prostitúcióra kényszerítik. Idővel más áldozatok csatlakoznak hozzá, és rangidőssége miatt előjogokat élvez a többiekkel szemben. Az egyik ilyen előjog, hogy már nem kényszerítik szexuális szolgáltatásokra, hanem a kizsákmányolók helyetteseként működik. Az előléptetése azzal jár, hogy arra kényszerítik, hogy más nőknél a kényszerprostitúció megkezdésében és fenntartásában vegyen részt. Érdekes látni, hogy növekszik a női elkövetők száma az emberkereskedelemben.

9. Tévhit:

Minden áldozat áldozatnak is tekinti magát, és ha lehetősége nyílik rá, segítséget kér.

Tény:

Nem minden áldozat tekint magára áldozatként. Az áldozatok egy része a kizsákmányolt helyzetét úgy éli meg, hogy az jobb, mint a kizsákmányolás előtt. Mások azt gondolják (rávették őket, hogy azt gondolják), hogy önként vállalták a munkát kizsákmányoló körülmények között, és olyan áldozatok is vannak, akiket családi kötelezettségek vagy adósságok kötnek.

10. Tévhit:

Az áldozatok nem ismerik az emberkereskedőket, akik emberrablással szerzik meg áldozataikat.

Tény:

Az áldozatok gyakran ismerik az emberkereskedőket, akik esetenként családtagok, vagy az áldozatok partnerei. A családtagok is kényszeríthetik rokonaikat kizsákmányoló helyzetbe, akár pénzért, akár más előnyökért, vagy mert az emberkereskedők kihasználják a meglevő családi hatalmi viszonyokat és kiszolgáltatott helyzeteket, hogy újabb áldozatot szerezzenek.